Az ember sosem lehet elég biztos a dolgában. „Csak a saját szemednek higgy!” – szokta mondani édesapám. Egész eddigi életemben azt gondoltam, igaza van, de rájöttem, hogy a saját szemünk gyakran ugyanúgy becsap, mint egy idegen, aki át akar verni. Sokszor ugyanis azt látjuk, amit látni akarunk. Ez történt velem is nem olyan régen, és sok más ismerősömmel, amikor új vezetőségi tagja lett az olajgyárnak, melynek gazdasági igazgatóhelyettese vagyok.

Krisztiánt nagyon megnyerő, kifejezetten rokonszenves fiatal férfiként ismertem meg. Az a fajta ember, aki bárhova megy, rögtön a figyelem középpontjába kerül, és meg se kell szólalnia, hogy szimpatikusnak tartsák. Mikor jelentkezett hozzánk, egytől egyig meggyőzött minket. Mindegyikünket, kivéve Anikót, aki régebbről ismerte, és többször is hangot adott a véleményének: Krisztián karizmatikus, de teljességgel megbízhatatlan. Javasolta, kérjünk profi segítséget, mielőtt felvennék, keressünk fel egy budapesti magánnyomozót. A gyár vezetősége, velem együtt biztos volt benne, hogy Anikó csak mérges rá, valami személyes sérelemért. Úgy gondoltuk, még ha igaz is, hogy 10 évvel ezelőtt szeleburdi volt, ki ne lett volna az 20 évesen? És különben is, hogy nézne ki, ha magánnyomozóhoz fordulnánk egy álláskereső, diplomás fiatal kapcsán? Úgyhogy a szavazáson szinte egy emberként döntöttünk, hogy az összes jelentkező közül rá van szükségünk. Kezdetben pedig minden minket látszott igazolni, a magánnyomozó gondolata pedig elenyészett. A papírok alapján Krisztián részlege jövedelmezően teljesített, biztos, kiegyenlített ütemben hozott nyereséget. De aztán elkezdődtek a furcsaságok. Az első jel egy banki kimutatás volt- úgy tűnt, valaki a cég terhére bonyolított le tranzakciókat. Utánanéztem, és Krisztián részlegéhez vezettek a szálak. Ebédszünetben kérdőre is vontam, de ő persze védekezett, egy tréfával elütötte a dolgot. Kis semmiség, mondta. Komolyra vettem a szót, hiszen –mondtam- ez egy bűncselekmény határát súrolja. Erre kétségbeesett. Töredelmesen bevallotta, hogy szüksége volt a pénzre, de amint tudja, mindent visszacsinál. Meglágyult a szívem, és megígértem, nem szólok senkinek. Éjjel azonban nem jött álom a szememre. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy így cserben hagyott az ítélőképességem, és féltem, hogy ismét hibát követek el. Valaki kívülálló segítségére volt szükségem, és azt is tudtam, mifélére.

Mivel titokban akartam tartani, szóba se jöhetett, hogy a rendőrséghez forduljak, ezért inkább rákerestem, van-e elérhető áron magánnyomozó budapesti elérhetőséggel. Szerencsém volt. Az oldal, amit találtam, mintha pontosan az én problémám megoldására készült volna. Rövid vacillálás után írtam egy emailt, amelyre hamar választ is kaptam. Megegyeztünk egy személyes találkozóban, ahol részletesen elmondtam a problémát, és hogy szeretném megtudni, milyen ember is Krisztián. Kiderült, hogy egy magánnyomozói jelentés révén mindent megtudhatok, ami segít majd dönteni, hogyan tovább. Ekkor már bántam, hogy nem gondoltam rá hamarabb, már mielőtt felvettük volna a kollégát. Mennyi fáradtságtól és bajtól megkímélt volna! Az árajánlat, ahhoz képest, milyen jól jött a későbbiekben, hogy a magánnyomozók utánajártak Krisztián életvitelének, teljesen arányos volt, sőt. Mivel a magánnyomozók budapestiek voltak, ahogy mi is, nem volt nagy járulékos költség. Aprólékos munkával feltérképezték a környezetét, ismerősöknél érdeklődtek, utánajártak, miféle ember is ő az olajgyáron kívül, és hogyan bánt korábbi pártfogóival. Mikor kézhez kaptam a jelentést az életmódjáról, arról, milyen riasztó családi, anyagi helyzetben van, hogy mennyi adósságot halmozott fel, és hogy hány embert tudott a múltban átverni a bájos kisugárzásával, valamint hogy milyen alakokból állt a közeli baráti köre, tudtam, hogy lépnem kell.

A legközelebbi ülés előtt szembesítettem Krisztiánt azzal, amit tudok. A korábbi jókedélyű fiatalember eltűnt, egy reszkető, sápadt fiú állt előttem. Közöltem vele, hogy távoznia kell a cégtől, valamint az eddigi károkat haladéktalanul meg kell térítenie, különben a rendőrséghez fogok fordulni. Még aznap összepakolt. Sokan sajnálták, hogy kilépett a cégtől, volt, aki azt pletykálta jobb ajánlatot kapott, akadt, aki szerint elköltözött egy másik városba. A vezetőség többi tagjának elmondtam, mi történt, és bemutattam a jelentést is. Megegyeztünk, hogy a továbbiakban előbb kérdezünk, aztán cselekszünk. Azóta minden fontos pozícióra pályázó jelentkező esetében környezettanulmányt kérünk ettől a budapesti magánnyomozó irodától. Eddig egyszer sem hagytak cserben, és az, hogy tudjuk, a legjobb, legmegbízhatóbb személy kerül a gyárhoz, sok fejfájástól megkímél minket. „Csak a saját szemednek higgy!” Talán helyesebb, ha azt mondjuk: „Csak hozzáértő szemeknek higgy!”