Egy nagy változást szeretnék megosztani veletek az életemből. Tudom, inkább úgy ismertek, mint a bringás futárt. Nem tagadom, nagyon odavagyok a biciklikért, a család minden tagjának van egy, így amikor csak tehetjük, túrákra járunk, hogy minél többet tudjunk a szenvedélyünknek élni. Azonban elérkezett az az idő számomra, amikor a bringa nem mindig a legjobb megoldás és új segítség után kellett néznem.
A feleségemnek már évek óta van autója, illetve ahogy korábban írtam, egy benzinkutat is üzemeltetünk a városban, így gondolom, hogy mindenki számára evidens lenne, hogy nekem is van autóm. Az igazság az, hogy két héttel ezelőttig ez nem volt igaz. Annak ellenére, hogy családos apa vagyok, valahogy mindig az volt a szemem előtt, hogy egy biciklivel minden megoldható: Annát, a lányomat, hátul vittem a biciklimen mindenhova, amíg nem tudott egyedül tekerni, később pedig egyértelmű volt, hogy közlekedünk. Abban az esetben, ha szükségem volt több helyre vagy cipelnem kellett valamit, ott volt a feleségem autója. Jogosítványom van, úgyhogy a hirtelen jött vezetéssel sose volt gondom, legalább frissen tartottam a tudásomat. Tökéletesen működött mindez, egészen addig a pontig, amíg nem érkeztek meg az újdonsült családtagjaink: az ikerfiaim, Bence és Botond. Na, itt kezdett el minden kicsit bonyolultabbá válni, hiszen onnantól kezdve a közlekedés lebonyolítása komoly kihívásokat jelentett számomra. Ekkor határoztam el, hogy több segítségre (és helyre) van szükségem, ami nem volt más, mint egy autó.
Az új autómat egy ismerősömtől vettem, aki épp vevőt keresett rá, így mindketten jól jártunk. Egy ötszemélyes, ötajtós, de keveset fogyasztó modellről volt szó, ami tökéletesen megfelelt a célnak. A következő lépésben viszont a gyerekek szállítását kellett megoldanom. A korábbi ülés, amit Annánál használtunk már elég régi volt, így úgy gondoltam, hogy nemcsak kettő, hanem három legyet ütök egy csapásra és beruházok három gyerekülésre az autóba. Három egyszeri vásárlása esetén viszont már jócskán befolyásolt a minőség mellett az árkategória is.
Ahogy ezt a feleségemmel vitattam, eszébe jutott, hogy az egyik tornaóráján, amikor terhes volt, pont gyerekülésekről hallotta beszélgetni a csoporttársait és a babaverda.hu-t említették meg, akik gyerekülést is árulnak autóba. Az akkor leendő, illetve többszörös anyukák ajánlására mi is felnéztünk az oldalra és azt kell mondjam, nem csalódtunk. Nemcsak a gyerekülések széleskörű választékának örültünk, hanem annak is, hogy mindezt teljesen korrekt és megfizethető áron kínálták a honlapon. Fontos volt számunkra, hogy a lehető legpénztárcabarátabban tudjuk megoldani a felmerült kiadást mindamellett, hogy minőségi terméket vásárolhassunk. Külön pozitívum volt, hogy nemcsak az újszülött fiaimnak, de a nagyobb lányomnak is találtunk számára megfelelő ülést.
A beszerzés rendkívül egyszerű volt, pár napon belül már az új autómmal tudunk leutazni nagyszüleimhez, hogy bemutassuk az új dédunokákat nekik is. Persze a bringámat nem fogom elfelejteni, egyelőre csak más eszközzel kell boldogulnom addig, amíg a kis lurkók meg nem tanulnak tekerni.