Beköszöntött a tél. Ilyenkor sok mindentől meg kell válnunk, legalábbis tavaszig el kell raknunk a szekrénybe, garázsba. Például a fürdőruhát, a papucsot, a nyári szünet adta felhőtlen szabadságot, a barnaságot és a motort. Nekem ez utóbbi fáj a legjobban. A strandpapucs nélkül még megleszek néhány hónapig, de motor nélkül! Kemény lesz, de erősnek kell lennem. Olyan rossz. Miért kell elrakni télre? Persze nyilván azért, mert nagyon veszélyes olyankor az úton közlekedni, továbbá olyan iszonyatos hideg van, hogy odafagy az ember a motorra 100 méter után. Bár ha jól tudom, némely országokban télen is használják a motort. Talán Olaszországban, de ebben nem vagyok biztos.

Na, de nem is beszéljünk arról, hogy milyen rossz most, gondoljunk inkább arra, milyen jó lesz! Mármint tavasszal, mikor újra elő lehet venni, és hasítani az utakat. Kell némi előkészület persze. Én mindig alaposan átvizsgálom a motort egy hosszabb, téli elrakás után. Le szoktam cserélni az olajt, átnézem az összes alkatrészt, hogy nem tette-e tönkre a hideg. Amit kell, azonnal cserélek, vagy javítok. Vannak olyanok, akik erre nem fordítanak időt és energiát. Pedig szerintem kellene. Ha nem működik megfelelően a motor, sokkal nagyobb a kockázata egy balesetnek. Vagy csak szimplán nem indul el. Ami önmagában is bosszantó.

A felszerelésemet is át szoktam nézni (lehet, hogy egy kicsit túl alapos vagyok). Időnként be szoktam szerezni egy-két új cuccot is. Általában akkor, ha már elhasználódott a régi, vagy hasonló. Kivéve a bukósisakot. Nem kell hozzá különösebb ok, hogy vegyek egy újat, ha meglátok egyet, ami nagyon tetszik, azt megveszem. Épp ezért otthon kész bukósisak válogatásom van már. A barátnőm mindig mondja, hogy amelyiket nem használom, adjam el, de én ilyenkor mindig visszavágok neki a cipőkkel, amire természetesen nem tud mit mondani, így abbamarad az ügy. Nem akarok tőlük megválni, olyan jól néznek ki. És szép emlékeim vannak majdnem mindegyikkel. Más bélyeget gyűjt, én bukósisakot.

Van köztük olyan, amit motoros találkozón szereztem, egyenesen a klubnak az elnöke adta oda! Ez azért nem volt semmi. Ettől nyilván nem fogok megszabadulni. Aztán köztük van apám bukósisakja is, amit sok-sok éven át használt (neki elég volt egy darab). Amit kinőttem, vagy már elhasználódott, azoktól nagyjából megváltam már, kivéve a legelső sisakom. 13 évesen kaptam. Van rajta repedés, karcolás, minden, ami mutatja, nem volt egyszerű megtanulni motorozni. Vagyis az még egyszerű volt, inkább arra utal a sok „seb”, hogy türelmetlen voltam, és épp, hogy megtanultam menni vele, már hihetetlen cross mutatványokat szerettem volna produkálni. Apám ettől mindig óva intett, de én, mint jó gyerek, teljesen figyelmen kívül hagytam. Persze végül összejöttek, meg tudtam csinálni nagy részét, csak előtte az eséseimmel felszántottam a pályát.

Mikor ránézek arra a bukósisakra, mindig eszembe jutnak ezek az emlékek, amiket jót nevetek. Épp ezért ettől nem is fogok megválni. Ahogy a többitől sem, amik hasonló jelentőséggel bírnak számomra.